Naponta alig pár centimétert apad csupán a Duna: továbbra is érvényes a vízkorlátozás
2013. június 14. péntek 18:24
Tegnapról mára, huszonnégy óra leforgása alatt csak igen keveset, öt-hat centimétert mérséklődött az áradó Duna vízszintje városunkban: a tetőzés ugyan lezajlott, de a védművek és a belvízzel sújtott területek mentén, továbbá a Szent János utcai csőtörés és az ottani úttest beszakadása miatt továbbra is számos még a feladat.
Gőzerővel igyekeznek elkerülni, hogy a Duna beáramoljon a kritikus állapotú helyekre
Még a tegnap folyamán született a kényszerű döntés, hogy a Szent János utca végén meghibásodott szennyvízcsatorna-szakaszt kiiktassák, azért, hogy az alaposan átázott talajt valahogyan a helyén tartsák.
Csollák István, a Mohács-Víz Kft. cégvezetője a helyszínen ma délelőtt lapunknak úgy nyilatkozott: minden erővel igyekeznek elkerülni annak lehetőségét, hogy a Duna vize beáramoljon az érintett, meghibásodással sújtott csatorna és a lakhatatlanná vált ingatlanok környékére. A cég munkatársai az érintett terület feletti részen mobil szivattyútelepet építettek ki, melyen át a beérkező szennyvizet - átemelők segítségével - a Tímár utcán keresztül a Dunába engedik. Ezt a megoldást alkalmazzák nem sokkal távolabb, a Gőzhajó utcában is. A délelőtti óráktól a vízszivattyúk teljesítőképességét ellenőrzik, annak érdekében, hogy mielőbb stabil üzemállapotba helyezzék őket.
A környéket a rendőrség továbbra is lezárva tartja, a területen kizárólag az ott lakók és a védekezésben, elhárításban dolgozó cégek és hatóságok munkatársai mozoghatnak. A kordonnal is elválasztott utcarészt a nap folyamán az ÁNTSZ fokozott járványveszélynek kitett területté nyilvánította.
Még mindig sok a belvizes utcarész
Ami a déli városrész belvízgondjait illeti, változott is a helyzet, meg nem is: olyan tekintetben nincs változás, hogy továbbra is tíz fölötti a belvíz, fakadóvíz által veszélyeztetett ingatlanok, zömmel lakóépületek száma. Az önkormányzat munkatársai folyamatosan járják az érintett helyeket, főleg a Farkas, a Kert és a Bem utca környékét, s újabban a Zrínyi utcát is, ahol szintén megjelent a talajvíz.
A helyszínen tartózkodó, közel ötven közhasznú foglalkoztatott zsákok százait töltötte meg előre, hogy ha valahol esetleg sürgősen szükség lesz rájuk, időt nyerjenek. Biztató jel ugyanakkor, hogy több helyen szemmel láthatóan mérséklődött a szivárgó, fakadó víz magassága.

Ádám Miklós
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatvan éve szentelték pappá Mayer...
- Csütörtökön végre már ismét...
- Expresszvonatok indulnak Pécsről a...
- Megvásárolja a város a Szent János...
- Két hármas karambol is történt a 6-os...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- Baranyai tűzoltók is elismeréseket...
- Lángoló garázst oltattak a tűzoltók...
- Ismét villámlásra, jégverésre...
- Csütörtökön ne induljon el túrzázni a...