Mohácsi kisfiú, Mufics Máté nyerte a pécsi szépségversenyt, akit most Londonba hívtak fotózni

2017. március 24. péntek 15:48

Mohácsi kisfiú, Mufics Máté nyerte a pécsi szépségversenyt, akit most Londonba hívtak fotózni

Mufics Máté még csak tizenegy éves, de máris úgy érezheti magát, mint egy keresett fotómodell. Nemrégiben egy pécsi gyermekszépségverseny fiú győztese lett, azóta pedig sorra kapja a felkéréseket, még Londonba is hívták fotózásra.   

A siker persze nem meglepő annak fényében, hogy Mufics Máté már egészen kicsiként is szeretett jól kinézni, ehhez pedig társultak a szüleitől örökölt adottságai. Szinte hihetetlen, de már bölcsődés korában is ismerte a waxot, zselézte a haját és parfümöt használt mindenféle külső ráhatás nélkül. Ezek után nem is csoda, hogy a ma már tizenegy éves fiú nagyon élvezi, ha kicsinosítják és még le is fotózzák.

- Januárban elmentünk egy fotózásra itt, Mohácson, ahol azt mondták, tíz képet csinálnak ingyen, és ha valamelyik gyerek megfelel, portfóliót is készítenek róla. Amikor a hölgy meglátta Mátét, azt mondta, ő már mindjárt portfóliót szeretne vele csinálni. Szerintük úgy mozgott a kamera előtt, mintha már vett volna részt fotózásokon - mesélt a kezdetekről az édesanya, Gombár Ágnes.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mivel a fiukat immár nem csak a rokonok, barátok, ismerősök dicsérték, hanem szakmabeliek is, a szülők úgy döntöttek, megpróbálkoznak egy versennyel is. Máté a 9-12 éves korcsoportban indult a fiúk között a Pécs Szépe gyermekszépségversenyen, amit rögtön meg is nyert. Innen pedig egyenesen a siófoki országos döntőre vezet az útja, amit májusban tartanak.

Addig se unatkozik, hiszen édesanyja elmondása szerint napi szinten megkeresik a szülőket, hogy castingokra, fotózásokra, vagy ruhabemutató válogatóira hívják őket. Minden hétvégén lehetne menni versenyekre az ország különböző pontjaira, ez azonban nagyon megterhelő lenne mind a gyerek, mind a szülei számára.

- Ez nem olcsó hobbi. Amíg az ember győzi anyagilag, addig lehet menni előre - mondta Gombár Ágnes, hozzátéve, hogy nem erőltetik fiuk új kedvenc elfoglaltságát, s addig támogatják, ameddig tudják.

Március végén együtt utaznak Londonba egy fotózásra, ahol Máté ismét hódolhat a szereplési vágyának a kamerák előtt. Édesanyja szerint azonban ezen kívül sincs egy perc nyugta sem, folyton pörög. Korábban focizott, most kosárlabdázik, a sport is nagyon fontos számára. Az pedig, hogy a modellkedés komolyabbá válik-e az életében, még a jövő zenéje.

Kiss Alexandra