Lelőtte magyar vizsláját egy szederkényi vadász, pénzbüntetésre ítélte a bíróság
2014. november 05. szerda 17:42

A Mohácsi Járásbíróság felfüggesztett szabadságvesztésre, majd a Pécsi Törvényszék jogerősen kétszázezer forint pénzbüntetésre ítélt egy szederkényi férfit, aki lelőtte a kutyáját. Azért tette, mert az állat megharapta.
Egyikük sem vadászik többé: a magyar vizslája lelövéséért elítélt szederkényi vadász azt mondta a bíróságon, nagyon megbánta, hogy végzett a kutyájával, amit vadászatra szeretett volna kiképezni. Olyannyira, hogy az engedélyét is visszaadta, s kutyát sem tart a jövőben.
A férfit állatkínzás miatt marasztalta el a közelmúltban a Pécsi Törvényszék. Kétszázezer forint pénzbüntetésre ítélték, elkobozták engedéllyel tartott fegyverét, valamint a bűnügyi költségek viselésére is kötelezték.
Ennél jóval keményebb volt a Mohácsi Járásbíróság első fokon hozott ítélete, ugyanis a férfi egy év fogházat kapott, három év próbaidőre felfüggesztve. A vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, így a jogerős döntést a pécsi bíróság hozta meg.
A szomorú eset tavaly decemberben történt. A most elítélt férfihez 2012-ben kerül a kutya, a vizslát vadászatra szerette volna kiképezni. A kutya viszont nem az elvárásainak megfelelően viselkedett, megtámadta a család tagjait és az ismerősöket is.
Ez történt akkor is, amikor a lövések eldördültek: mikor a születésnapját ünneplő vádlotthoz megérkezett a testvére a családjával, a vizsla morogni kezdett.
A férfi beparancsolta az óljába, ahol a kutya megharapta. Erre fogta a sörétes puskáját, s két lövést adott le az állatra. Az elpusztult kutyát a vádlott a kertjében eltemette.
Képünk illusztráció (Forrás: MTI)
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Munkagödörbe hajtott egy kisbusz...
- Milliókat zsarolt ki ismerősétől egy...
- Tárlatvezetéssel járhatjuk be...
- Nyolc határsértőt tartóztattak fel...
- Megállítottak egy kölkedi robogóst a...
- Tükörképükre támadó madarakra...
- Hűvösebbre fordul a héten, az...
- Akik elmaradtak Mohácson a távhővel,...
- Új helyen működik a Mohácsi Kórház...
- Mohács 500: nagyszabású fejlesztések...

