Kormányőr, búvár-tűzszerész is volt a sombereki „kmb-s", az év egyik sulizsaruja

Ha csak a munkájáról mesélne gyerekeknek az Év iskolarendőre elismerés egyik baranyai várományosa, Móczó Tamás zászlós, akkor is szájtátva hallgatnák: a sombereki körzeti megbízott volt kormányőr és búvár-tűzszerész is. Amint lapunknak mondta, a faluban otthonra lelt, s büszke arra, ha látja, hogy a gyerekek, akiknek többek között a közlekedési szabályokat magyarázza, a gyakorlatban, az utcán is betartják tanácsait.

- Tápiógyörgyén született, hogy került az ország másik végébe, éppen Somberekre?
- Bár tudom, hogy vicces, mert egyből az Amerikai pite című film egyik folytatása ugrik be mindenkinek, de attól még tény, hogy egy zenetábor miatt kötöttem ki ebben a csodálatos faluban - eleveníti fel a történetet Móczó Tamás. - Jó néhány éve egy Vaskúton rendezett zenetáborban találkoztam ugyanis a feleségemmel, aki történetesen sombereki. Élhettünk volna Budapesten, vagy a szülőfalumban, de végül úgy döntöttünk, Sombereken telepszünk le, s nagyon jól tettük.

- Volt kormányőr, búvár-tűzszerész, mindkettő hivatása elit-kategóriáját jelenti, arról nem is beszélve, hogy roppant izgalmasan telhettek a mindennapjai. Nem unatkozik ehhez képest most egy faluban, ahol körzeti megbízottként dolgozik?
- Tény, hogy nagyon más ez az élet, de egyáltalán nem bánom. Már otthon érzem magam, a munkámon kívül sok minden mással is szívesen és örömmel foglalkozom. A házunk felújításával, az állatokkal, és muzsikálok is az egyik helyi zenekarban, harsonán játszom.

- Mindazonáltal az év bűnügyét aligha itt fogja megoldani.
- Nem is az a célom, itt másfajta kihívások várnak rám. Fontos láncszeme szeretnék lenni egy közösségnek, olyan tagja, akihez bizalommal tudnak fordulni a többiek. Az év bűnügye itt valóban egészen másról szól, mint általában: az emberek biztonságérzetének a fenntartásáról, a bűnesetek megelőzéséről, de ezek is éppen olyan fontosak, mint elkapni például egy csúcsbűnözőt. Sombereken gyakorlatilag nincs bűnözés, sok kerítés inkább csak jelképes építmény, arra semmiképpen sem jók, hogy távol tartsák a rossz szándékkal érkezőket. Számomra nagyon szép feladat közreműködni ennek az állapotnak a fenntartásában, s az szeretném, hogy később se legyen szükség erődítményekre.

- És mi a helyzet az iskolában? A gyerekekkel hogyan boldogul?
- Azt hiszem, sikerült megtalálnom velük is a közös hangot, talán azért, mert nekem is van gyermekem. Először nyilván megszeppentek, amikor megjelent az osztályban az egyenruhás rendőr bácsi, de ma már fesztelenül tudunk beszélgetni. Nagyon sok minden érdekli őket, s bátran kérdeznek is.

- Hogy dől el az, hogy miről tart előadásokat?
- Minden szeptemberben egyeztetünk az iskolaigazgatóval, részükről mire van igény, s persze a rendőrségnek is vannak kidolgozott programjai. Fontos az is, hogy a gyerekek életkori sajátosságait is figyelembe vegyük. A felsősöknek például a világháló veszélyeiről is beszélünk, a gyalogos- és kerékpáros-közlekedésre vonatkozó szabályokról pedig már a legkisebbeknek is. S persze megkerülhetetlen a drog és az alkohol is, de nyilván sok minden más is szóba kerül, én nem zárkózom el semmilyen idevágó téma megtárgyalásától.

- Érkeznek kedvező visszajelzések a gyerekektől?
- Persze, de számomra az a legnagyobb elismerés tőlük, ha például az utcán járva látom, hogy a szabályokat betartva bicikliznek, akkor is, ha nem is tudják, hogy látom őket.

M. B.