Ismét bensheimi vendégeik voltak a parkosoknak, Liptódra, Pécsre is elkalauzolták őket
2017. május 24. szerda 15:39

Május elején 26. alkalommal érkeztek tanulók bensheimi testvériskolából a Park Utcai Katolikus Általános Iskolába. A diákok a két kísérőtanárral és az iskolaigazgatóval együtt számos programon vehettek részt egyhetes mohácsi tartózkodásuk során.
A cserekapcsolat lényege a nyelvgyakorlás volt, ezért a diákokat családoknál szállásolták el és az iskola által szervezett programokat is úgy állították össze, hogy a német és a magyar gyerekek minél többet legyenek együtt.

Így például egy egész napot töltöttek Liptódon, ahol a magyarországi németek kultúrájával, hagyományaival ismerkedtek, de lehetett íjászkodni és lovaskocsikázni is. A közös néptánctanulás után bográcsban főtt babgulyást és a rétest ehettek, melynek elkészítésében és megtöltésében segítettek a gyerekek.

A másik egész napos kiránduláson Pécs nevezetességeivel ismerkedhettek meg a tanulók. Megtekintették a Székesegyházat, a dzsámit és a Vasarely Múzeumot.
A programból nem maradhatott ki természetesen Mohács sem. A városnéző séta és a polgármesteri fogadás után a busójárást próbálták a mohácsiak megismertetni vendégeikkel. Amikor a Busóudvar busófigurái közt várakozó parkos busók hirtelen életre keltek, bizony egyik-másik német lány igencsak megijedt. Az iskolában nyakláncot készítettek busómaszk medállal és sokac táncokat tanultak.

Az egy hét hamar eltelt, a német diákok szívesen maradtak volna még, de megígérték, hogy a nyáron, a tanév végén újra eljönnek. A cserekapcsolat másik lényege, hogy új barátságok jöjjenek létre és ezek a barátságok folytatódjanak az iskola keretein kívül is. Nos, most úgy tűnik, hogy ezt a célt is elérték a gyerekek.
Forrás: Park Utcai Katolikus Általános Iskola
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Orbán Viktor: a békéhez erő kell, a...
- Pénteken talán már eltehetjük az...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Hasba szúrta élettársát egy nő egy...
- Földrengés rázta meg déli...
- Fehér füst szállt fel a vatikáni...
- Csütörtökön számolnak be a kormány...