Idén is beragyogja a fényvonat esténként a palotabozsoki vasúti múzeumot
2023. december 16. szombat 10:53
Idén is karácsonyi hangulat költözött az egykori vasútállomásra Palotabozsokon. A napjainkban már múzeumként működő indóház mellett pihenő Abmot motorvonat „fényvonattá" változik, és délután négy és este nyolc között beragyogja a vágányok környékét.
Amint arról lapunkban korábban beszámoltunk, hosszú ideig állt a pécsi főpályaudvar területén, a fűtőházhoz közel egy, az 1930-ban gyártott ABmot Ganz motorvonat és a hozzá tartozó BCX mellékkocsi. A már természetesen évtizedek óta a forgalomból kivont szerelvény állapota egyre rosszabbá vált, félő volt, hogy végleg az enyészeté lesz.
Két éve a MÁV a Vasúti Múzeum Palotabozsok Hagyományőrző Egyesület kezelésébe adta a járművet, amelyet még abban az évben elszállítottak a kelet-baranyai településre, majd rövid időn belül elkezdték a felújítási munkálatokat. A vonat hamar az egykori állomáson létrehozott kiállítás egyik ékessége lett, amelyet természetesen látogathatóvá tettek az érdeklődők számára is.
Akárcsak a korábbi esztendőkben, idén is díszvilágítást kapott a szerelvény. A mostani advent kezdetén pedig egy úgynevezett „Fényvonat ünnepséget" is szerveztek a palotabozsoki vasúti múzeumban.
Egykor jelentős állomás volt
A Pécs-Bátaszék vasútvonal egyik jelentős, hosszú időn keresztül nagy forgalmat bonyolító állomása volt Palotabozsok. Sajnos a 2003-as, majd a 2009-es vonalbezárásokkal a vonatközlekedés megszűnt. Ludvig Károlynak és társainak köszönhetően azonban a vasutas hagyományok tovább élnek a településen, az indóház 2019 óta múzeumként működik.
A civilek az elmúlt években is folyamatosan fejlesztették a Vasúti Múzeum Palotabozsok kiállítását, amelyre a 30/997-6422-es telefonszámon lehet előzetesen bejelentkezni. Az egyesület továbbra is minden támogatást és segítséget - akár önkéntes munkát - örömmel fogad, mivel az anyagi lehetőségeik korlátozottak.
Képünkön: az ünnepi díszbe öltöztetett öreg jármű 2021-ben.
Palotás Péter
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Befutottak az ötös lottó friss...
- Baranyai tűzoltó, Windischmann Dávid...
- Nepomuki Szent Jánost ünnepli Mohács,...
- Sok ezer ember előtt adták át...
- Ezt üzente a pécsi megyéspüspök a...
- Gázolt a vonat a Pécs-Budapest vonalon
- Sok napsütést, de záport is kaphatunk...
- Szombaton szabira mennek a zivatarok,...
- Mohácsi győzelemmel zárult az...
- Ne vegyük magunkhoz az elhagyottnak...