Garázdaság és rendzavarás miatt sorozatban postázzák az ítéleteket Németh Imrének

2013. november 05. kedd 16:25

Garázdaság és rendzavarás miatt sorozatban postázzák az ítéleteket Németh Imrének

Mohácson a városi ünnepségek egy része országos, sőt határainkon túl is érdeklődésre számot tartóan egyediek. Mindenkor nagyszámú közönséget vonzanak a változatos, színvonalas programok. Ám évek óta még egy jellemzőjük van: egy személy sorozatos rendzavarása, közbotrányokozása.

A rendbontó neve is minimum országosan ismert, ő - bíróságok által megnyilvánulásai következtében közszereplőnek minősített - Németh Imre, akinek sokakat megbotránkoztató garázda magatartása miatt egyre többen már nem is szívesen vesznek részt a közös ünnepléseken. Megalázónak tartják olyan közösség részesének lenni, ahol több mint egy évtizede rendre egy személy méltatlan viselkedése megzavarja a megemlékező eseményektől a néptánc fesztiválig minden rendezvényünket. A becsmérlő bekiabálásaira-, feliratos molinóira, sípolására nem kíváncsiak, sokan kérdik: „Semmit nem lehet ellene tenni?"

Egyet lehet, feljelenteni. Amit az önkormányzat rendre meg is tesz, mint most az október 23-án tartott városi ünnepség résztvevőit megbotránkoztatott közjátékáért. A Németh Imrét elmarasztaló bírósági végzések sorra meg is születnek. Legutóbb kettővel gyarapodott az ellene jogerős marasztaló határozattal lezárt eljárások dokumentumainak a gyűjteménye.

Idézet a 2012. március 14-én tartott városi ünnepségen tanúsított magatartását elítélt Mohács Járási Bíróság végzéséből: „...Németh Imre eljárás alá vont személy vonatkozásában megállapította, hogy elkövette a garázdaság és a rendzavarás szabálysértését, ezért halmazati büntetésül 30.000 forint pénzbírságot szabott ki." Ebben az ügyben Németh Imre perújítási kérelmének elutasítását követőn a Pécsi Törvényszéken született jogerős ítélet, mely szerint: „...a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság fellebbezéssel megtámadott határozatát az Sztv. 123. §-a alapján hatályban tartotta."

A 2012. augusztus 20-ai ünnepség megzavarásáért a Mohácsi Járásbíróság ítélete: „Németh Imre ...eljárás alá vont személy elkövette a garázdaság és a rendzavarás szabálysértését. Ezért a bíróság - halmazati büntetésül - 30.000 (harmincezer) forint pénzbírságot szab ki." Az indoklás részben egyebek mellett írtak szerint: „...jövedelméről nincs adat, vagyona nincs, tartozása 200.000 forint közüzemi díjtartozás, 400.000 forint adótartozás..." „Közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt figyelmeztették, illetőleg 20.000 forint helyszíni bírságot szabtak ki vele szemben."

Ezt a bírósági határozatot is megfellebbezte, amire a Pécsi Törvényszéken keletkezett perirat indoklásában többek között ez olvasható: „Az eljárás alá vont személy tényállásban leírt magatartása közösségellenes volt, a társadalmi együttélés szabályait megsértette, a nemzeti ünnepen résztvevők egy részének ünneplését, nyugalmát megzavarta." „...rendőrökkel szemben tanúsított magatartásával...rendzavarás szabálysértésének törvényi tényállási elemeit is megvalósította, mivel a jogszerűen eljáró hivatalos személyek intézkedésével szemben engedetlenséget tanúsított. A szabálysértések minősítése tehát törvényes, elsőfokú bíróság jogi indoklásával a másodfokú bíróság mindenben egyetértett."

Jogerőre emelkedett ez a büntetőhatározat is. Úgy tűnik, hiába az elmarasztaló újabb és újabb ítélet, Németh Imre nem okul belőle, október 23-án ismét megbotránkozatta a jóérzésű emberek többségét, akik a rendzavarás nélküli, békés és szabad ünneplés jogával kívánnak élni Mohácson!


Képünkön: az ünnepségek résztvevői is hiába próbálják jobb belátásra bírni Németh Imrét.

B. M. Fotó: Á. M.