Egy igazán édes nap: szombaton minden a mézről szól Himesházán

2016. augusztus 12. péntek 20:19

Egy igazán édes nap: szombaton minden a mézről szól Himesházán

Az év legédesebb napját ünneplik szombaton Himesházán, ahol második alkalommal rendezik meg a Himesi Mézes Ünnepet. A gyerekek és felnőttek sem unatkozhatnak a számos érdekes és mézről szóló program mellett. A falu népszerű rendezvényének sztárvendégei Michelisz Norbert és a Kiscsillag lesznek.

A mézédes nap reggel kilenckor kezdődik, amikor a falu közös futással melegít be a további programokra. Délelőtt várja az érdeklődőket a gyógyítósátor és a gyerekeket a játszóház, de az „Állató jó" bemutató mellett a tűzoltóság is műsorozik a jelenlévőknek. Délután egy órától már az úgynevezett "buborékfocit" is ki lehet próbálni. Rendeznek házaspárbajt is, melyre a párokat várják egy kis versengésre. A kulturális programokért a Márkus Színház és a Vivat Bacchus felel, akik viszont inkább a sportot választanák, íjászattal ismerkedhetnek.

A rendezvény nevéhez hűen számos mézzel kapcsolatos programot is tartanak. Lehet kaptárgraffitizni, bemutatkozik a mézkirálynő és a mézlovagrend, emellett mézes ételekkel és süteményekkel is versenyre lehet kelni, aki viszont inkább enne, mézeskalácsot is kóstolhat. Ezen kívül koktélbár, salátabár és kirakodóvásár várja a látogatókat, a gyerekeket pedig légvár, kisvonat és hennafestést.

A nap egyik legnépszerűbb programjának alighanem a szimulátor verseny ígérkezik, amire már délelőtt tíz órától várják a jelentkezőket. Délután öt órakor csatlakozik a mezőnyhöz a falu leghíresebb szülötte, Michelisz Norbert, aki annak idején éppen a szimulátorban mutatott kiemelkedő tehetsége miatt mondhatja ma magát többszörös világbajnoki futamgyőztes autóversenyzőnek.

Az esti műsort a Bátaszéki Mazsorett Csoport bemutatója nyitja hat órakor, majd a Rockman vezeti fel az este nyolc órakor kezdődő Kiscsillag koncertet. Az este fénypontját fél tízkor tűzzsonglőrök fokozzák tovább. Tíz órától utcabálban mulathatnak a jelenlévők, melyhez a Diamant Kapelle biztosítja a talp alá valót.

Az egész napos belépőjegy 1500 forintba kerül, az esti programokra délután öt órától  2000 forintért, az utcabál kezdetétől pedig már csak 1000 forintért lehet jegyet venni. 14 éves kor alatt a teljes rendezvény ingyenesen látogatható.

Képünkön: Mézárusok az I. Himesi Méz Ünnepen. A rendezvény ideje alatt helyi és környékbeli méhészek kínálják portékájukat a felállított standoknál.

Kiss Alexandra - Fotó: Acél István/himesháza.hu