Divatbemutató és tűztáncshow is várja a látogatókat a nagynyárádi Kékfestő Fesztiválon

2016. július 29. péntek 06:52

Divatbemutató és tűztáncshow is várja a látogatókat a nagynyárádi Kékfestő Fesztiválon

Hétvégén tartják a XVII. Országos Kékfestő Fesztivált Nagynyárádon, ahol Sárdi János, népi iparművész gyönyörű munkái mellett természetesen idén is bőven lesz látnivaló.

Az idei program szombaton délután fél kettőkor kezdődik a vendégek fogadásával a Táncsics utcai parkban, ezt követően zenés, omnibuszos-kisvonatos felvonulással járják be a falut a Bohemian Brass Quintets zenekar muzsikájára. Hivatalosan három órakor nyitják meg a fesztivált, Mintál Tibor polgármester mellett a színpadon lesz Sárdi János, Nagynyárád messzeföldön híres kékfestő mestere is, akinek műhelyét (képünkön) egyébként ezen a hétvégén is szabadon lehet látogatni.

A délutáni vigalom kiállítás-megnyitóval indul, ezután egymást váltják majd a fellépők a színpadon. A helyi és környékbeli tánccsoportokon és énekkarokon kívül szombaton Stubendek Katalin és Götz Attila, a Pécsi Nemzeti Színház művészeinek vidám, zenés műsorát nézhetik meg a vendégek, de lesz egy egészen különleges ruhabemutató is dirndli és kékfestő öltözékekből. Az esti bálhoz a Diamant Kapelle zenekar szolgáltatja a talp alá valót.

A hangulat este tízkor igazán "tüzes" lesz, ekkor ugyanis egy rendkívül látványos tűzvarázs produkciónak és tűztáncshownak lehetnek szemtanúi a mulatozók.

A nap folyamán idén is meg lehet tekinteni a templomot, a hadtörténeti múzeumot és a ruha- valamint fotókiállítást a Művelődési Házban. A fesztivál helyszínén a kézműves kirakodóvásár portékáiban is gyönyörködhetünk, míg a gyerekeket arcfestés és „mini vidámpark" várja.

Vasárnap a hagyományokhoz híven korán beindul az élet Nagynyárádon. A Sombereki Fúvós Zenekar zenés ébresztővel rázza fel a falut az előző napi mulatságból. Ha ez még sem lenne elég, a Sűtő-Főző Fesztiválon készülődő grill ételek finom illatai biztosan kicsalogatják az embereket. Délelőtt a tizenegykor kezdődő ünnepi szentmisét egy kis térzene vezeti fel, majd kezdődhet a bőséges ebéd.

Ezen a napon különböző koncertek, veterán járműbemutató és felvonulás, turisztikai elektromos kerékpár bemutató vonzzák majd a látogatókat a fesztiválra. Hogy a gyerekek se unatkozzanak, délután  gokartozhatnak és szamaragolhatnak.

Az estét és egyúttal a fesztivált ezúttal is utcabál zárja, melynek jó hangulatáról a Schütz zenekar gondoskodik majd.

K.A.