Csak „nyugodtság", emberek, vallja városunk önkéntes térfigyelője, Petrovics Imre

Szinte nincs olyan ember Mohácson, aki ne ismerné legalább látásból az „önkéntes térfigyelőt", Petrovics Imrét. De azt már sokkal kevesebben tudják, ki is ő valójában: kalandos, zsákutcákkal is tarkított életútja során volt tánctanár, sírásó, „seftes", míg ma a téren keresett kis pénzzel próbálja gyerekei boldogulását segíteni. 

Az idén hatvanéves Petrovics Imre se írni, se olvasni nem tanult meg, aminek saját bevallása szerint nagyon sokszor látta már a kárát - többek között azért is, mert a fejébe vette, hogy regénybe foglalja, mit tapasztalt, látott-hallott nem éppen köznapi élete során. A terve az, hogy elbeszéli valakinek, aki aztán lejegyezné a történeteit. 

Erre mi magunk nyilván nem vállalkozhatunk, azonban annak belátására, hogy lenne ráció a dologban, elég hallgatni őt már csak egy rövid ideig is - amiből kiviláglik, ki is valójában a saját maga által kinevezett önkéntes térfigyelő, minden mohácsi ismeretlen ismerőse.

A boksz helyett a táncot választotta, bejárta az egész országot

Petrovics Imre Mohácson született, gyerekkorában nagyon sokat betegeskedett, asztmája mellett gyakran epilepsziás rohamok gyötörték, amelyek később szerencsére elmaradtak.

Tizennégy volt, amikor már a városgazdálkodásnál dolgozott a vízvezeték-szerelők mellett, sőt, még egy kis lakást is kapott. Sokat dolgozott, apránként rakta félre a pénzt, elmondása szerint nagyon jó életet élt. Öt év után aztán Pécsre került, ahol amatőr szinten bokszolt, de mégis táncolni szeretett a legjobban.

- Mohácson kezdtem el táncolni, később Pécsett a Mecsek Együtteshez kerültem, napi két-három órás próbáink voltak. Ekkor beszéltek rá, hogy végezzem el a táncoktatói tanfolyamot is, hiszen akkoriban még nem létezett cigány tánctanár rajtam kívül. Több mint százan indultunk, végül csak huszonegyen vizsgáztunk le.

- Vegyes csoportom volt, több mint harmincan voltunk, bejártuk Magyarországot és a környező országokat is, önálló műsorral és zenekarral léptünk fel. A cigány tánc a legnehezebbek közé tartozik, hiszen itt mindent bele kell adni. Én készítettem fel azt a szekszárdi tánccsoportot is, akik a Ki mit tud-on másodikak lettek, ami annak idején nagy dolognak számított. Jugoszláviába is sokat jártam, minden kocsmában élő zene szólt, szinte mindig felálltam táncolni. Aztán jött a rendszerváltás, s vége szakadt ennek a korszaknak.

"Beugrós" sírásó is volt, aztán jött a zöld szemű szörny, majd a börtön

- Tíz évig dolgoztam egy temetkezési vállalatnál, eleinte beugrósként, de nem volt rossz pénz, úgyhogy ott ragadtam, majd a kompra jártam ablakot mosni, közben a Széchenyi téren valutáztam. Tisztességesen dolgoztam, nem az volt a cél, hogy lehúzzam a külföldieket.

- Az egyik legrosszabb időszak volt, amikor elváltam, a gyerekeim akkor még csak négy-, kilenc- és tizenhárom évesek voltak. Előtte két hónappal halt meg édesanyám, így minden rám szabadult, mostam, főztem, takarítottam, mellette folyamatosan dolgoztam, hogy legyen miből élnünk. Amikor a feleségem elment, elfelejtette elzárni a gázt, majdnem leégett a ház és még a legkisebb gyereket is elvitte magával. Utánuk mentem, futott elém a fiam, de engem nem láttak ott szívesen. Vascsővel, majd késsel támadt rám az akkori barátja, nem hagytam magam, és végül én fordítottam rá a kést, kivették a lépét, én meg mehettem a börtönbe. Büntetlen előéletemnek és volt feleségem hamis vallomásának köszönhetően két év helyett hét hónapot ültem.

- A fiaim is elváltak, így most megint négyen lakunk, hiába volt jó életük, rossz útra tértek. Szinte mindennapi vendégek nálunk a rendőrök, több százezres kárt okozott már nekem az az élet, amit választottak, és amit nagyon elítélek, de nem tudok tenni ellene.

"Előbb-utóbb mindenki fog esni egy nagyot az életben"

Petrovics Imre csaknem harminc éve önkéntes térfigyelő, szemmel tartja a kocsikat, útbaigazítja az embereket, télen lekaparja a jeget, nyáron lemossa a szélvédőket, közben néha meghívják egy sörre, vagy adnak neki pár száz forintot.

Azt mondja, előbb utóbb ugyan mindenki fog esni egy nagyot az életben, de a nyugalom a hosszú élet titka:

- Ma nagyon idegesek az emberek, rohannak, nincs idejük, sokszor rájuk szólok, hogy nyugodjanak meg, hiszen másokra is átragad a feszültség és abból bizony komoly botrányok is lehetnek, szóval, csak nyugodtság, emberek - fogalmazta meg egyik intelmét a maga sajátos stílusában.

A többit pedig - tette hozzá - a könyvében majd elolvashatjuk.

Erdélyi Bianka