A MÉH-ből hordta haza a kacatokat Handler Balázs, most 3D-s háznyomtatót tervez

2017. március 11. szombat 15:37

A MÉH-ből hordta haza a kacatokat Handler Balázs, most 3D-s háznyomtatót tervez

A mohácsi Handler Balázs még csak 24 éves, de máris egy jelentős projektben részt vesz, egy olyan újszerű gépen dolgozik, amivel egyszerűbbé válhat a 3D-s nyomtatás építőipari alkalmazása, mellette pedig repülőgépek hajtásrendszerének fejlesztésével foglalkozik. A Mohácsi Újság. hu-nak mesélt gyerekkoráról, pályaválasztásáról és izgalmas munkaköréről.  

Handler Balázs Mohácson született, az általános iskolát és a gimnáziumot is itt végezte. Január végén fejezte be a BME Gépészmérnöki Karának mesterképzését kitüntetéses diplomával, ahol géptervező szakirányon tanult.

- Mióta az eszemet tudom, mérnök szerettem volna lenni. Kiskorom óta szeretek rajzolni, például autók műszerfalait, várakat, épületeket, térképeket készítettem, de a szétszerelt olajos gépek, rozsdás alkatrészek között is jól éreztem magam, amikor gyerekként néhány alkalommal édesapám elvitt a városi MÉH-telepre. Legszívesebben hazavittem volna minden kacatot, amit ott megláttam. Persze nem sok mindent hozhattam el onnan. Tulajdonképpen a középiskola kiválasztásán többet gondolkoztam, mint azon, hogy hol tanuljak tovább a felsőoktatásban. A Kisfaludy Károly Gimnáziumba mentem a színvonalas oktatás és a régi barátok miatt, ahol a fizika és matek vált meghatározóvá számomra. Főleg az utóbbi, amiből versenyekre jártam és nyertem is néhányszor. Nagyon sokat köszönhetek Kunovszki István Tanár Úrnak, aki idejét nem sajnálva, sok energiát fektetett a versenyekre való felkészítésemre.

Az egyetemi évek alatt aztán nem csak a tanulás került előtérbe.

- Úgy döntöttem, minél előbb az ipari környezetben szeretném magam kipróbálni, így a második félévemtől kezdve dolgoztam az egyetem mellett. 2014 nyarán, a szakmai gyakorlatom kapcsán kerültem a mohácsi CNC-Instruments Bt-hez, ahol elsősorban egyedi gyártású gépek tervezésével foglalkoztam. Az itt kapott első munkám volt egyben az egyik legbonyolultabb és legérdekesebb is, melynek keretében egy 2 tonnás, 5 méter hosszúságú, új működési elvű vegyipari gép mechanikai tervezésében vettem részt.

- 2016-ban egy, a cégnél futó kutatás-fejlesztési projektben egy új megoldású építőipari 3D nyomtató tervezésével foglalkoztam, illetve az ahhoz kapcsolódó szabadalmi bejelentés ügyeit intéztem. Ma már a 3D nyomtatás építőipari alkalmazása nem olyan új keletű dolog, a világ különböző országaiban számos cég, egyetem folytat ilyen irányú kutatásokat. A fejlesztéssel a cél egy kialakításában újszerű gép létrehozása, amellyel egyszerűbbé és sokoldalúbbá válhat a technológia alkalmazása. Sajnos a gépről nem árulhatok el technikai részleteket, de remélhetőleg az idei év második felében már a nyilvánosság elé tárható lesz az elkészült konstrukció.

Balázs a tanulmányai alatt nagyon megszerette a fővárosi életet, így a záróvizsga után Budapestre költözött. Február eleje óta egy multinacionális cégnél dolgozik, ahol repülőgépekbe kerülő elektromos hajtásrendszerek fejlesztésével foglalkozik.

"Válassz olyan foglalkozást, amit szeretsz és soha többé nem fogsz dolgozni"

- Némi túlzással élve nem is dolgoztam igazán eddig az életben. Ennek alapján tanácsolom a pályaválasztás előtt álló fiataloknak: ne csak a tiszta logikára, a szívükre is hallgassanak, amikor döntenek a jövőbeli foglalkozásukról. Akkor lehet valamiben igazán sikeressé válni, ha tevékenységünket a megfelelés kényszere helyett, a belülről fakadó motivációnktól hajtva végezzük.

Erdélyi Bianka - Fotó: Dittrich Éva