Rendhagyó, fordított állásbörzét tartanak szerdán a Pécsi Tudományegyetemen
2024. május 07. kedd 15:21
Több mint száz csapat, háromszáz hallgató és nyolcvan cég részvételével tartanak "fordított állásbörzét" a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán (PTE KTK) május 8-án - közölte az felsőoktatási intézmény.
Közleményükben azt írták: a iEXPO olyan összegyetemi fordított állásbörze, amely során a hallgatók bemutatják a félév során különböző kurzusok keretében elkészített projektjeiket, ezen keresztül azokat a képességeket és kompetenciákat, amelyeket az elméleti tudás megszerzésén túl fejlesztettek az elmúlt időszakban.
A rendezvény keretében a cégek képviselői körbejárják a hallgatói csoportokat, véleményezik a projekteket, és a beszélgetések folyamán akár jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják.
A hallgatók célja a visszajelzések gyűjtése, a projekt és saját maguk "eladása" egy jó előadással, poszterrel, kiállással. Minden partner az előzetesen megkapott "unicoinokkal" jutalmazhatja a legígéretesebb csapatokat.
A legtöbb unicoint összegyűjtő három csapat külön díjazásban, ösztöndíjban is részesül, illetve több cég készül különdíjjal is a számára leginkább értékes projekt számára - részletezték a közleményben.
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálos kimenetelű hajóbaleset...
- Régen láthattunk ilyet: virágok ezrei...
- Baranyai tűzoltó, Windischmann Dávid...
- Jánoskák a Dunán, tűzijáték - Idén is...
- Egyetlen szavazattal is lehet valaki...
- Ismét villámlásra, jégverésre...
- Mire is emlékezünk pünkösd ünnepén, a...
- Bayer Zsolt: a normális világ mellett...
- Sok ezer ember előtt adták át...
- Befutottak az ötös lottó friss...