Újra birtokba vehették a védett vízimadarak a Mohácsi-sziget élőhelyeit

Újra birtokba vehették a védett vízimadarak a Mohácsi-sziget élőhelyeit Lezárult tavaly két kiemelkedő jelentőségű természetvédelmi terület, a dávodi Földvári-tó és a Karapancsai erdei-tavak megújítása. A mintegy háromszázmillió forintból elvégzett műszaki beavatkozásoknak köszönhetően sikerült mindkét vízrendszert teljesen feltölteni, lehetőséget adva a változatos, vizes élőhelyekhez kötődő fajok megjelenésének és megtelepedésének. A Dávodi Földvári-tó egyik tóegységénél a telepesen fészkelő madárfajok, mint például a nagy kócsag és a kiskócsag, zavartalanul kezdhettek a költéshez.Két másik tóegység kotrásával létrejött nagy kiterjedésű, nyílt...

Törököket kaptak el a határvédők a Mohácsi-szigeten

Törököket kaptak el a határvédők a Mohácsi-szigeten A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő egyenruhások pénteken 11 óra 15 perckor Hercegszántó térségében 13 külföldit tartóztattak fel.  A migránsok török állampolgárnak vallották magukat, és jogellenesen jutottak be az ország területére.A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Mentőhelikopter érkezett a lánycsóki baleset sérültjéhez

Mentőhelikopter érkezett a lánycsóki baleset sérültjéhez Egy motorkerékpár és egy személyautó karambolozott az 57-es főúton, Lánycsók közelében pénteken délelőtt.    A karambolban a motoros megsérült, a helyszínre mentőhelikopter is érkezett. A műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.  

Lakhatatlanná vált a...

Lakhatatlanná vált a kigyulladt dunaszekcsői ház Amint arról hírt adtunk, tűz keletkezett egy dunaszekcsői családi házban hétfőn délután. A tüzet elektromos zárlat...

Lángoló dunaszekcsői házat...

Lángoló dunaszekcsői házat oltanak a tűzoltók A tűzoltók a Zrínyi utcában oltják a lángokat.     Egy dunaszekcsői családi ház tetőszerkezete és födéme...

Letért az útról, oldalára...

Letért az útról, oldalára borult egy kisteherautó Babarc közelében Szántóföldre hajtva az oldalára borult egy kisteherautó Babarc közelében, az 57-es úton, szombat hajnalban.  ...

Harminckét migránst...

Harminckét migránst tartóztattak fel éjjel Hercegszántónál A Bács-Kiskun megyei egyenruhások Hercegszántó térségében pénteken 23 órakor 32, szombaton 2 óra 20 perckor Csikériánál...

Megfúrtak egy vezetéket,...

Megfúrtak egy vezetéket, nem volt gáz Lánycsókon Lánycsók külterületén, az 57-es út mellett munkálatok közben belefúrtak egy gázvezetékbe hétfőn.  A mohácsi hivatásos...

Dávodnál is elfogtak egy...

Dávodnál is elfogtak egy migránscsoportot az éjszaka A migránsok jogellenesen jutottak be az országba. A Bács-Kiskun megyei egyenruhások május 16-án 22 óra 20 perc és 2022....

Dávodnál is feltartóztattak egy csapat migránst az éjjel

Dávodnál is feltartóztattak egy csapat migránst az éjjel A Bács-Kiskun megyei rendőrök Madaras, Hercegszántó, Katymár, Dávod és Kelebia térségében tartóztattak fel migránsokat, Zsanánál pedig elfogtak egy embercsempészt.      A Bács-Kiskun megyei egyenruhások április 26-án 22 óra és 2022. április 27-én 6 óra között nagyobb létszámú csoportokban összesen 152 külföldit tartóztattak fel Madaras, Hercegszántó, Katymár, Dávod és Kelebia térségében. A magukat szír, iraki és török állampolgárnak valló illegális migránsok jogellenesen jutottak be Magyarország területére. A határsértők sem személyazonosságukat, sem...

Emlékhelyek népszerűsítésére indult videós pályázat

Emlékhelyek népszerűsítésére indult videós pályázat Az Én emlékhelyem címmel videós pályázatot indított a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a 17 nemzeti és 55 történelmi emlékhely népszerűsítésére; a pályázatok benyújtási határideje április 30.     A középiskolás és felnőtt korosztály számára meghirdetett pályázatra három kategóriában lehet jelentkezni: imázsfilmekkel, ismeretterjesztő filmekkel és Tik-Tok videó jellegű rövidebb alkotásokkal. Olyan videókat várnak, amelyek a pályázók legkedvesebb helyszíneit mutatják be egyéni látásmóddal - tájékoztatta a Nemzeti Örökség Intézete az MTI-t kedden. A szakmai zsűri által...

Törököket fogtak a Mohácsi-szigeten a határvédők vasárnap reggel

Törököket fogtak a Mohácsi-szigeten a határvédők vasárnap reggel A csoport tagjai jogellenesen jutottak át az országhatáron.     A Bács-Kiskun megyei egyenruhások vasárnap 6 órakor Hercegszántó térségében 24 külföldit tartóztattak fel. A magukat török állampolgárnak valló migránsok jogellenesen jutottak be Magyarország területére. A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Tizennyolc migránst fogtak...

Tizennyolc migránst fogtak el a Mohácsi-szigeten, Dávodnál A határsértőket feltartóztatták és visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz a rendőrök.    A...

Emmausz-járás: idén újra...

Emmausz-járás: idén újra benépesülhetnek a bararanyai pincék húsvéthétfőn Bólyban több mint száz esztendeje őrzik a német népszokást, a húsvéthétfői Emmausz-járást, de megyeszerte egyre több helyen,...

Újmohácsnál is elkaptak egy...

Újmohácsnál is elkaptak egy csapat migránst A Bács-Kiskun megyei egyenruhások Újmohács térségében hétfőn  22 óra 30 perckor 15, 23 óra 15 perckor Bácsborsódnál...

Megújítva kapták vissza a...

Megújítva kapták vissza a horgászok és a kirándulók egyik kedvenc helyüket a Dunán Dunaszekcsőnél A több mint 352 millió forint, vissza nem térítendő pályázati támogatásból végzett beavatkozás nyomán a természeti értékekben...

Magukat afgánnak mondó...

Magukat afgánnak mondó migránsokat kaptak el Hercegszántónál A Bács-Kiskun megyei egyenruhások pénteken 5 óra 30 perckor Hercegszántó térségében 14 külföldit tartóztattak fel.  ...

Huszonkét migránst...

Huszonkét migránst tartóztattak fel Sárhát térségében A Bács-Kiskun megyei egyenruhások vasárnap 21 óra 15 perckor Sárhát térségében 22 külföldit tartóztattak fel.  ...

Nagyon jól fújták: országos kürtverseny győztese a sombereki testvérpár

Nagyon jól fújták: országos kürtverseny győztese a sombereki testvérpár A napokban Kisújszálláson rendezett XIV. Országos Kürtverseny döntőjében Bacher Ármin, a Mohácsi Schneider Lajos Alapfokú Művészeti Iskola növendéke, valamint öccse, Bacher Lukács, a Sombereki Általános Iskola és a mohácsi művészeti iskola növendéke korcsoportjában első helyezett lett.  Bacher Ármin a gálahangverseny résztvevője is volt. A testvérpár tanárát, Dobos Józsefet a zsűri felkészítő tanári különdíjjal ismerte el. A versenyen Radnai Tamás tanár zongorakísérete járult hozzá a sikeres fellépéshez.A verseny bírálóbizottságát a szakma elismert művészei és tanárai...

Tizenkét migránst tartóztattak fel Homorúdon éjszaka

Tizenkét migránst tartóztattak fel Homorúdon éjszaka A Bács-Kiskun megyei járőrök  Homorúdnál ma 0 óra 10 perckor 12 határsértőt tartóztattak fel.  A csoport tagjai - akik szírnek és afgánnak vallották magukat - sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért mindannyiukat visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz. 

A Mohácsi-szigeten, Sárháton fogtak el egy csapat migránst

A Mohácsi-szigeten, Sárháton fogtak el egy csapat migránst A Bács-Kiskun megyei egyenruhások kedden 1 óra 25 perckor Sárhát közigazgatási területén 12 migránst, fél órával később Budzsaknál egy 21 fős csoportot tartóztattak fel.   A csoportok tagjai szír és török állampolgároknak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.Képünk illusztráció.