Több mint 165 ezer okosmérőt telepít az E.ON Hungária
2024. április 04. csütörtök 13:53
Több mint 165 ezer új okosmérőt telepít szolgáltatási területén az E.On Hungária, a 10,1 milliárd forintos beruházás az európai uniós Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) programjának keretében, a magyar kormány előfinanszírozása mellett folyik - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) államtitkára a projekt csütörtöki budapesti bemutatóján.
Steiner Attila hangsúlyozta: a kormány azért döntött az előfinanszírozás mellett, mert különösen fontosnak tartja, hogy ezek a beruházások minél előbb megvalósuljanak.
A program során 20 milliárd forintos keretösszegből telepítenek 290 ezer okosmérőt, ennek több mint felét az E.ON Hungária - jelezte.
Guntram Würzberg, az E.ON Hungária csoport elnök-vezérigazgatója elmondta: az áramfogyasztást mérő hagyományos berendezéseket felváltó újgenerációs eszközök előnyei közé tartozik egyebek mellett, hogy távolról is leolvashatók és az ügyfelek is pontosabb információt kaphatnak a saját fogyasztásukról.
MTI - Fotó: MTI/Lakatos Péter
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Expresszvonatok indulnak Pécsről a...
- Gyermek háziorvosi ügyelet Mohácson
- Az Európai Tanács aggódik a romák...
- Nagy bajban a PMFC, Győrből is pont...
- Hétfőn még meleg lesz, aztán széllel...
- „Utcakép" a Dunáról: a Mohács...
- Panasziroda, Rizikó Tours,...
- Tovább nőhet idén a Baranyában költő...
- Pécsre jön a kínai elnök, s nagy...
- A szocik emelték a rezsit, ha...