Nézze meg, milyen lesz az idő hétvégén!
2024. március 07. csütörtök 19:30
Változékony idő várható a hétvégén: pénteken megszűnik a csapadék, majd vasárnap, a nap második felében ismét többfelé ered el az eső. Pénteken és szombaton hajnalban még gyenge fagyra kell készülni, de napközben egyre melegebb idő várható, a hét utolsó napján napközben már 13-19 Celsius-fok közötti csúcsértékekre kell készülni, de északkeleten hidegebb lesz - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Pénteken napközben lassanként, délutántól, estétől gyorsabb ütemben szakadozik, gomolyosodik, majd csökken a felhőzet, de kora estig helyenként még lehet gyenge csapadék.
A délkeleti szél csak kevés helyen élénkülhet meg átmenetileg. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8-12 fok között valószínű.
Szombaton a ködfoltok megszűnése után közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, helyenként előfordulhat eső, zápor. Sokfelé megélénkül, időnként megerősödik a délkeleti szél.
Hajnalban általában mínusz 1, plusz 4 fok várható, de a szélvédett északkeleti vidékeken hidegebb lehet. Kora délutánra 10-15 fok közé melegszik fel a levegő.
Vasárnap nagyrészt erősen felhős, illetve borult időre kell számítani. Néhol, a nap második felétől több helyen elered az eső, záporeső.
A déli, délkeleti szél sokfelé megerősödik. Hajnalban általában 2-7 fok várható, de a szélvédett északkeleti körzetekben hidegebb lehet. Kora délután többnyire 13-19, északkeleten helyenként csak 9-12 fok lehet.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ne vegyük magunkhoz az elhagyottnak...
- Elképesztő úszással bronzérmet...
- Villámlással kísért jégeső csaphat le...
- Így zajlott az élet a Dunán Mohácsnál...
- Nézze meg, milyen lesz az idő hétvégén!
- Meglőtték Robert Fico szlovák...
- Pálinkásüveget vágott a férjéhez egy...
- Csaknem 600 ezer notebookot kapnak a...
- A Busójárás interaktív kiállítsa...
- Idén is várja leendő hallgatóit a...