Indul a színházi évad Mohácson, jön Dunai Tamás, az Abigél és a Hair is

2015. szeptember 05. szombat 08:10

Indul a színházi évad Mohácson, jön Dunai Tamás, az Abigél és a Hair is

A műsorterv alapján igazi csemegéket láthat a mohácsi közönség a most induló színházi évadban, a bérletek hétfőtől vehetők át a Tourinform Irodában a városházán. Aki most gondolná úgy, hogy kíváncsi a darabokra, ördöge van, ugyanis néhány bérlet még gazdára vár.

Aligha csalódnak azok, akik az októberben induló évadra szólóan is kiváltják színházbérletüket, hiszen a szervezők olyan előadásokat hoznak el Mohácsra, amelyek mindenképpen érdemesek a közönség figyelmére.

Az öt darabból álló, jövő hónapban kezdődő szériára előzetesen lehetett jelentkezni, s helyet foglaltatni, a most elkészült bérletek hétfőtől vehetők át a Tourinform Irodában a városházán. A legtöbb ugyan már elkelt, néhány bérlet azonban még gazdára vár: az áruk változatlanul tizenötezer forint, ezt az összeget három-, vagy akár négyhavi részletben is kiegyenlíthetik a színházkedvelők.

Kedvcsinálóként érdemes feleleveníteni, milyen darabokat láthatnak a bérletek tulajdonosai:

Október 12-én a Kossuth Filmszínházban Dunai Tamás estje nyitja az évadot. A mohácsi születésű, Jászai Mari-díjas színművész Az Élet nagy kérdései című előadás keretében Márai Sándor, Hamvas Béla és Weöres Sándor bölcseleti írásaiból szemezget.

Novemberben Szabó Magda Abigél című színművét láthatják az érdeklődők. A Matula intézet és Vitay Georgina jól ismert történetét Szikora János rendező a legendás tévésorozat Torma Piroskáját alakító Bánfalvy Ágnessel állította színpadra.

Szabó Magda műve harmincöt-negyven éve áll a szűnni nem akaró érdeklődés középpontjában, legyen szó a sokadik kiadását megélő regényről vagy akár az abból készült, évről-évre levetítésre kerülő, töretlen népszerűségű tévéfilm-sorozatról. A színpadi adaptáció a mű prózai ősbemutatója is egyben. Az ismert és elismert művészek mellett fiatal, tévés és filmes munkáikkal érdemeket és népszerűséget szerzett színészek (mások mellett Hujber Ferenc, Kiss Ramóna, Száraz Dénes) ugyancsak színre lépnek.

És februárban jön a Hair is a Roxinház előadásában. A legendás musical George Berger történetét dolgozza fel, aki társaival megpróbál lebeszélni egy, a hazájáért Vietnámban harcolni készülő fiatalt. Claude sodródik az árral. Valóban élmény dússá válik a bevonulása előtti két nap, a szerelem szele is megérinti. Egy pillanatra sikerül is elbizonytalanítani, de végül mégis a bevonulás mellett dönt. Nevadából ír levelet Sheilának, aki Bergerékkel a fiú után utazik. Szereznek egy tiszti egyenruhát, a terv szerint Berger áltiszt és Claude közlegény pár órára szerepet cserélnek, így Claude újra találkozhat a csapattal és szerelmével. Csakhogy a háború közbeszól, s Berger közlegény saját ötletének áldozata lesz.

A bérletet váltók a későbbiek során Bernard Slad: Jövőre, veled, ugyanitt 2. című darabját is láthatják, a sorozatot pedig áprilisban a Marica grófnő zárja.

Képünk az Abigél szegedi előadásán készült. 

M. B. - Fotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTI