Más számláját is kifizettették az ellenőrrel az egyik próbavásárlás során

2015. augusztus 28. péntek 17:20

A nyári idegenforgalmi szezonban ellenőrzéseket végzett a kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság a turisták által sűrűn látogatott helyeken a megyében. A tapasztalatok szerint a szabálytalanságok száma csökkent, de azért így is szép számmal akadtak fent a rostán.

Baranyában az ellenőrzéseket főképpen a turisták által kedvelt vendéglátó-ipari egységekben, a sok vendéget vonzó nyaraló- és gyógyturisztikai helyeken, városközpontokban, fesztiválokon végezték, de taxiba is szálltak a hatóság emberei.

A kormányhivatal a fogyasztók tájékoztatására vonatkozó szabályok közül elsősorban az ártájékoztatással kapcsolatos előírások betartását vizsgálta. Fontos szempont volt, hogy a próbavásárlások során a mérés, a számolás pontosan történik-e, a feltüntetett árat számítják-e, azaz nem károsítják-e meg a fogyasztókat.

A kimért italok esetében előforduló jellemző hiba az volt, hogy kevesebb kerül a pohárba, vagy a tömegre történő értékesítés esetén nem hiteles a mérőeszköz, a csomagoló-anyag súlyát is beszámítják a termék tömegébe. Volt olyan „tévedés" is, hogy az előző vendég által fizetett összeg a számolócédulán maradt és ezt az összeget a próbavásárló felügyelő számlájához is hozzáadták.

Az ellenőrzések tapasztalatai összességében Baranya megyében kedvező változást mutatnak. Az elmúlt évben végzett azonos témájú vizsgálathoz képest csökkent a kifogásolási arány. Míg 2014-ben az ellenőrzött kereskedelmi és vendéglátó-ipari vállalkozások 35 százalékában tapasztaltak szabálytalanságot az ellenőrök, addig 2015-ben ez az arány 27 százalékra csökkent. Az idei év kedvező tapasztalatai közé tartozik az is, hogy „próbautak" során a taxisok részéről fogyasztói megkárosítás nem történt.

 

Forrás: Baranya Megyei Kormányhivatal - EQM