Pályázaton nyert százezreket költhet a gyerekekre három mohácsi óvoda

2014. november 24. hétfő 16:57

Pályázaton nyert százezreket költhet a gyerekekre három mohácsi óvoda

Az Integrációs Pedagógiai Rendszer keretében kiírt, esélyegyenlőséget biztosító pályázati alapból a mohácsi Rókus-, az Eötvös- és a szigeti Völgyesi Jenő óvodák kaptak jelentősebb összeget.

- A gyermeklétszámot alapul véve ítélték oda a pályázati pénzt, így a 111 fős Rókus óvoda 897 ezer forintot, a 88 fős Eötvös óvoda 621 ezret, a 32 fős Völgyesi Jenő óvoda pedig 310 ezer forintot kapott - informálta hírportálunkat Ripp Istvánné, intézményegység vezető.

A pályázati pénz felhasználásáról az intézmények maguk döntöttek, de mindhárom helyen a hagyományőrző foglalkozások szervezése mellett kulturális programokon való részvételt is beütemeztek, valamint játékokat vásároltak.

A Rókus óvodában például Bábovi bábelőadást tartottak, melyre a bölcsődéseket is meghívták és egy további mesejáték még ütemezett. Ősznapot tartottak, amit rövidesen a decemberi ünnepekhez kötődő foglalkozások követnek, továbbá a napokban érkezik meg hozzájuk a dzsungel móka nevű, kalandos, csúszdás játékelem, két hálós trambulin, valamint egy rugós autó és egy rugós elefánt.

Az Eötvös óvoda szintén több olyan foglalkozást tartott és még tervezett, amelyekhez eszközöket vásárolnak, illetve kültéri játékokat, rugós autót, -lovat és hálós trambulint rendeltek.

A Völgyesi óvodások színházban jártak, s egyebek mellett várják a megrendelt vizező asztalt, amelyen a csoportszobában is ügyeskedhetnek a gyerekek, valamint a szivacsból készült modul elemek készletét, ami mozgásfejlesztő játék.

- A különböző játékok nem csupán azt a célt a célt szolgálják, hogy a gyerekek elfoglalják magukat. Fejlesztik a mozgásukat, az egyensúlyt, fejlesztik az izomzatukat, ugyanakkor türelemre, egymás kivárására is tanítanak - jegyezte meg Ripp Istvánné.

Képünkön: nagy sikere volt a Bábovi előadásnak a Rókus óvodában.

B. M.